ez a kis labanc párocska, ahogy így együtt, vidáman tekernek azonos típusú hazai gyártmányú kerékpárjukon. A magyar nyelvű szórólap megtévesztő lehet, a grafikus talán nem is osztrák? Figyelemre méltó a srác "vádlimelegítő"-je, tüsi (stüchssi?) hajviselete, hiánytalan csillogó fogsora, "űbermenchs" mosolya, nem is beszélve magabiztos; "egy kézzel fogom a kormányt, hű de laza vagyok, a fotósnak kivillantom kisportolt vádlimat, hüvelykujjam beakasztva szamárbőr gatyóm jobbzsebébe..." tartásáról. A lányt - kis kackiás, zergetollas kalapocskájával -, előre engedi egy fél kerékkel, de ő megy beljebb, amerről a kamionok előzgetnek!Felszabadultan nyomják, valószínűleg a háború után már valamikor, őket tényleg "felszabadították", nem úgy mint minket, aljas nácibérenceket a szovjetek. Ezért olyan vidámak. Ebből az időszakból származó, CSEPEL prospektus címlapján, legfeljebb meggyötört gyári munkás/paraszt párt tudok elképzelni, útban hajnali ötkor a Vas és Fémművek/Egyetértés MGTSZ felé, persze ők is mosolyogva. A "trink"-elés után vidáman gyártották a kis labancokat az alpesi legelőkön a szénaboglyákban, itthon, anyáink sokszor csak kényszerből szültek meg minket. Aztán meg még mindig csak itt tartunk. Kérdés hogy ezzel a szóróanyaggal vajon mennyi (egyébként kiváló minőségű) "Waffenrad"-ot adtak el poros kis országunkban abban az a időszakban. Gondolom nem sokat. Egy új bicikli beszerzése családi eseménynek számított nálunk, mindenki gratulált, boldog volt, a szomszédok meg irigykedtek. Sok gyerek nyári keresetéből tudott csak bringát venni, ha éppen nem új télikabátra kellett a pénz. Akkor még voltak telek.
(hagymatech szaki szíves közlése alapján)
